Mókusok

A Mókus hajt

pörög

nem ér rá

élni...

még álmában is

rohan.

És amikor meghal 

az is hirtelen,

űzőtt lélekkel.

Csak úgy...

Átzuhan a hajszából

és észre sem veszi..

Rohan tovább

mert hajtja még

a ritmus.

Csillapíthatatlan 

rezgéssé válva

lassan elfelejti félelmét.

Megnyugszik,

végre.

És csak úgy..

belehull a boldogságba

Bárcsak

 Akarod?

Akarod, hogy szeresselek
mikor színeid fakulni
kezdenek?
Akarod, hogy úgy gondoljak
vágyakozva és boldogan.
Ölelve és szeretkezve,
ahogy izzón fülledt nyári este.

Akarod, hogy nézzelek,
ahogy szemérmed halkan
leveted?
Akarod, hogy megérintselek
mikor a reggeli dér vetkőztet?
Melegítselek mikor fázol,
mert ruhád a szél viszi távol.

Akarod, hogy érezzem
leveleid illatát, hangját az avarnak?
Akarod, hogy lássam
szemed őszi napfényét,
fáradt tested?
És te akarod az enyémet?
Mert én maradok,

várlak,egy másik őszben.  

Hazatérni

Hová vezet a homály mert erős a markolat,

és éles a penge,mi a sebet szerezte.
Zihálva megtörve menekül a préda,
űzi őt,játszik vele ami volt és van.
Vonza taszítja feldobja majd elkapja,
és az idő tovább örvénylik a múltban.
A számláló fordul, kattog az agyban.
 Nem nézni már hátra csak neki feszülni,
mert a teste lassan erejét veszti.
Akkor a vad tekintetét az égre emeli,
és szótlanul nézi egy madárdalban a hajnalt.
Lüktet még de érzi,sebei gyógyír és nem méreg.
És akkor végre megérti hazatér,futásának vége.
Mert látja hol a csendes víz füves legelővel,
és végre lelke csordultig telik,
hogy feloldódjon a Teremtőben. 

Ami menthető

Az éjszaka visszahívna,akarna kicsit még magának.

Vetkőzni kezd az ősz is szemérmetlenül,
ledobja magáról színes jelmezét.
Kopik a reggel ködbe vész, de nekifeszülve indulunk.
Álmos lelkünkkel tovább megyünk, a megannyi rendíthetetlen ólomkatona.
Menetelünk sorsunk elől menedékért áhítozva.
Helyet keresve valahol, bárhol,
hogy védelem legyen rejtőzés,ha lövészárok is.
Még ha ezer lövedék,kézigránát süvít is fejünk felett, ha el is talál és megsebez.
Csak legyen egy hely,legyen menedék ami bekötöz.
És legyen ott Valaki aki megmentő,
hogy mentse meg belőlem,ami még menthető.
De új nap ébred lassan hajnalodva,
a nyarat felejtve ködösen borongva.

Mégis karácsony

Tétova bolyongás, dermedt téli táj,

fagyosan szenderegő decemberi éjszakán.
Körforgásban az öröknek tűnő jövő.
Évszázadok és ezredek,pillanatok,és a múló idő.
S a mulandóban hordozott életünk, minden
emléke,érzése,és a boldog ünnepek.
Várakozunk,és ez most olyan más,
olyan szokatlanul különös.
Mert láttam katonát fegyverrel a vállán,
és magányos templomot amely tétova csendben várt.
Hol van hát karácsony?
Hol a születésnap amit vágyunk?
Sóvárog a lélek hogy szülessen megint,újra meg újra,
és Benne a remény megint és újra.
Mert éreznünk kell azt az ismerőst,azt a meleget,amitől a lélek parázslik.
Bízva abban hogy aki,és ami hiányzik most mind itt legyen.
Hogy egymás arcában láthassuk hitünket,és egymás lelkében Őt.
Amikor szívünkkel láthatunk át a világon,
hogy a múló pillanatok zavarából megértsük,
ki az,Aki előtt ma térdre borul a halandó. Remélve hogy végül mind átéljük a vágyott örömöt,az örök szeretetet,a mégis karácsonyt.  

Buda est

Gyöngéden, szerelemmel érkezik az alkonyat Budára
Hogy fekete fátylát szenvedéllyel borítsa vállára.
És az áttetsző sötétben odaadja utcáit, tereit, a csendjét szomjazóknak,
a macskakő léptű éji vándoroknak
Mellettük hajlott korú utcai lámpák
Fényőrzők, kik lépteiket sárgán vigyázzák.
Ódon, fémruhájuk évszázadoktól megkopottan,
letűnt korok nyomát őrzik titokban.
Elegáns úriemberek,elragadó hölgyek,
kacér pillantások habkönnyű flörtben.
Szenvedélyes vallomások, és búcsúk mindörökre.
Üveggolyókat porban gurító gyermekek
gondtalanul jókedvű nevetéssel.
Letűnt korok villanása, ezer apró boldogsága,
és viharos éve, kövek, barikád, halál és béke.
Bennünket is őrizz majd magadnak,
s korunkat az örökkévalónak.

Hol volt, hol nem hétvége

Voltak már így kettesben. Az első ilyen utat ajándékba kapta(kapták) Szülinapi meglepi. Kószát először megijesztette a tudat: "Mit fognak ott egymással kezdeni?" Elszoktak már ettől,hogy csak így, meg úgy kettecskén. Túl édes, csupa habcsók, szirup és cukormáz. Bárcsak nélküle mehetnék ..Agyrém! Tudja,abszurd gondolat. Nem baj majd megoldja, színészkedik. Kicsit másik szerepbe bújik, és hagyja magát az egyszerűségnek, hogy jó legyen. Végül úgy döntött, átadja magát, és nem agyal sokat, inkább átváltott másik üzemmódba. És hagyta magát... Finom ételek, kulináris élvezet. Amit csak szem száj kíván, és a "végre felvehetem az elegánsabb gönceim" érzése. A vacsorához finom bort kért, és igyekezett a helyhez illő eleganciával elfogyasztani a kitűnő italt. Igaz csak csipetnyit értett a borokhoz, de jól esett,  hogy annak a kevésnek most hasznát veszi. A fenséges étkezés után sétálni indultak a közeli városba. Kószának jól esett, hogy beszélgettek, és utat engedett az őszinteségnek, bár tudta, hogy ez most csak az itt és most röpke ideje. "Sebaj ezzel most nem törődöm" - gondolta, és hagyta, hogy átjárja a Duna parti hangulat. Azután a szállodában némi pihenés, lazulás, fürdőruhába bújás, és Kósza kezdett átmelegedni. Magukra húzták köntösüket, és elindultak. Úszás, pezsegőfürdő milliónyi buborékkal, szauna, egy hideg koktél kis esernyővel, fehér köntösben, színes napozó ágyon. Szóval szinte már túlzás. Fürdés után édes a pihenés. Szobájukba lépve Kósza érezte végül megadja magát. "Hátra dobom, hát legyen." És átjárta az érzés. Kívánta már. És a vágy emelkedett, ,izzani kezdett, végül lángra lobbant...; és hagyta, amit a test kíván, amit a nő, és amit a férfi kíván, és szeretkeztek, amíg jól esett. Megtörténhetett volna. Üzemszünet... Hol volt, hol nem volt.

Ez minden

Hogy jobb legyen. 

Egy idegen

Szürkén indult nap...,bugyanaz a rutin..., öt óra és a szokásos zene ébreszti Kószát.

Szereti ezt a dalt, pont ébresztéshez való,nem túl kemény és nem is mézes, pont jó.

Álmosan agyilag, testileg még az ágyban.

Oké szedd össze magad! - kezdődjön egy újabb egy másik dolgos hétköznap.

Kapkodás,minden olyan mintha szanaszét, de hát a fenébe is hétfő van már megint...

Rohanás, sajnos ez már nála szokás. Mert indulás előtt még ezt meg azt..

És végre becsapja az ajtót maga mögött, otthon hagyja a hajnalt.

Száguldozik megint. "Még jó hogy nincsenek rendőrök" - gondolja, és minden alkalommal hálát rebeg érte.

De ma hiába a rohanás, szemével követi a távolodó vonatot, és közben arra gondol-legalább ezt ne láttam volna...ez a most "fájt".

Újratervezés,nem adja fel,és más útvonalon megy tovább.

Végre zötyög alatta valami jármű, amivel halad célja felé.

Előveszi telefonját, hogy egy kis zenével nyugtassa le a hétfő reggelt.

Meglepődve látja egy üzenet várja, egy idegentől.

Kíváncsivá tette Kószát hát elolvasta. Egy idegen írta,egy férfi, idegen nyelven, amit Kósza nem tudott, csak annyit sejtett ezek kedves szavak...vl, valamiféle ismerkedésre hívja?Találkálkára?... Á nem az nem lehet, kinek jönne be? Múlnak az évei, bár azért nőnek érzi magát.Igyekszik hogy csaljon kicsit vagy sokat az éveiből külsőre is, mert belül valahogy a lelke másként múlatja az időt.

-Egy férfi aki a nőt, nővé teszi.Szeretné ezt érezni...., régen azért más volt...

Miközben fejében játszik a gondolattal, hogy visszaírjon az idegennek.

- Hát jó, egy kis izgalom. Válaszolok olyan nyelven, amit én ismerek, és talán ő nem.

Kósza néhány perc múlva választ kap.

- Írjak még vagy ne?

- Flörtöljek kicsit? Ki tudja?

Meg ő sem, talán, lehet. Ki tudja...? Még ő sem, hogy belekezdjen.