IDÉZETEK IGEHIRDETÉSEKBŐL
Katona Flóra által készített képes idézetek:
További idézetek:
IMÁDSÁG:
Uram, szolgád vagyok, aki kezedet figyeli, és ha intesz, mozdulsz, mozdulok, engedelmesen, azonnal. Így szeretném...
Uram, barátodnak mondasz, mert beavatsz titkaidba, mert már annyit voltunk együtt, olyan régóta szolgállak, hogy szinte eggyé váltam veled, egy veled a szívem, hűséges szolgádat barátoddá fogadtad. Így szeretném...
Uram, tanítványod vagyok, mert Veled élek, Rád figyelek, és megtanultam mindent Tőled, amióta szolgállak, követlek, és már lassan tudom, miről mit gondolsz, mire mit válaszolsz, lassan már lényemmé váltál, miközben szolgád vagyok...
Uram, gyermeked vagyok, mert befogadtál, óvtál, szerettél, öleltél, tápláltál, felneveltél, pedig csak szolgád voltam, mégis úgy vagyunk már együtt, mint Atya és fia, örökösöddé fogadtál. Így szeretném...
Uram, teremtményed vagyok, egyszerűen csak kezed munkája, álmod, alkotásod, aki gyarló szolgádként keresi Teremtője ismerős kezét, mert azért lettem, azért vagyok, hogy szolgáljalak, hogy valamit mégis megmutassak Belőled, és abból, amit belém álmodtál, amikor kitaláltál. Így szeretném...
Uram, Veled élek szorosan, és már nem tudom ki vagyok, mert Érted élek, Te vagy a fontos, feloldódom Benned, eggyé válok Veled, nincs külön életem, mindenestől Hozzád vagyok kapcsolva, mint a régi szolgáik urukhoz, mély szeretettel, mélységes hűséggel, életre-halálra; örök életre. Így szeretném...
Ámen.
...amikor egy könyvet olvasunk vagy más művészeti alkotással van dolgunk, akkor nemcsak a mű áll előttünk, hanem a szerzőjével, alkotójával találkozom, vele kerülök kapcsolatba, vele kezdek párbeszédbe, őt hallhatom! Így van ez a Szentírással is! Nem csupán abban az értelemben, hogy a konkrét szerzőkkel, szereplőkkel "találkozom" (Dáviddal, Ezékiellel, Lukáccsal vagy Pállal...) [**] - hanem a végső értelemben vett Szerzővel, az Élő Istennel! (...)
Tehát azért olvasunk Bibliát: hogy kihalljuk belőle Isten hangját, hogy Istennel találkozzunk, hogy Urunkkal párbeszédbe elegyedjünk... Ezzel szemben, mi mindig kapni akarunk belőle: választ, vigaszt, egerősítést, békességet... Valami "praktikusat", "aktuálisat" - és, ha lehet, gyorsan és azonnal... Mert, ahogy társadalmunkban fogyasztókká vagyunk degradálva, ebbe ragadva, sajnos fogyasztói hozzáállással közelítünk a Szentíráshoz. Nem a Szerzőt keressük, hanem csak valamit. Valami használhatót, hasznosat - leginkább önmagunkat, a magunk életével, szükségeivel."
(Isten hangja, 2020.)
az ön-központúság, vagy a saját félelmeink, vagy elfoglalt, rohanó élettempónk, sőt sokféle önzésünk, gyakran elzár, elszigetel, elijeszt minket attól az igazi, odaadó, szánalomra, irgalomra indító együttérzéstől, amivel Jézusra emlékeztető módon léphetnénk oda a bajban lévő mellé...!"
(Diakóniai lelkület, 2020.)
Szeretnél mindenkit meghökkenteni, aki már azt hiszi, hogy ismer? Szeretnél kitörni a egy szűk dobozból, ahová tettek "felcímkézve"? Csak az tud szabadulni és meghökkenteni másokat, akit magát is meghökkentette és megszabadította Jézus. Mert Jézus meghökkentő, és hatalmas Szabadító! (...) Hív, hogy kövesd Őt, és hogy az Ő társaságában, Neki engedve, megmutassa, hogy te sem az vagy, akinek mondanak, hanem jobb, tisztább, bölcsebb, erősebb, kitartóbb, igazabb...! Vele!"
(Kiszabadulva, 2019.)
A 119. Zsoltár írója rendíthetetlen. Azt jelenti ki, hogy bármi is történjék vele, körülötte, nem tér le az útról, hűséges marad. (...) Ízlelgessük, olvassuk gyakran a 119. Zsoltárt! Erő van benne. Az a típusú olvasmány, amely mindig "visszazökkent" minket az útra. Kellenek az ilyen olvasmányok, érdemes ezekhez mindig visszatérni!"
(MÉGSEM, 2019.)
Isten vágya az emberi létre, a világra, országunkra, a családodra, a kapcsolataidra nézve a béke, az egyetértés, a harmónia, a tisztelet, az együttérzés..., a jó, a szeretet. Ezt kezdi el helyreállítani, megízleltetni - ezek mennyei valóságáig - a keresztyén közösségeken át!"
(Majd Ő, 2019.)
Isten inkább együttérzést kér tőlünk: csendet, könnyeket... Azt, hogy lépj be a másik bánatába! (...) Emberi gyöngeségünk, kiszolgáltatottságunk (végső soron nincs uralmunk a legfontosabb dolgok felett) végső sorsközösséget, összetartozást teremt köztünk. Különös módon ez nyitja meg az utat számunkra együtt Isten felé! Ahol elismerjük (Isten színe előtt!) kiszolgáltatottságunkat - írja Hallesby - ott kezdődik az ima. "