Kiborította

Már kevés ügy tudta kibillenteni védekezésképpen magára vett apátiájából, csak morgott néha, de azt is alig hallhatóan. A francia filmek még meg tudták nevettetni, így most is kissé nyitott lélekkel lépett ki a liftből feleségével, az egyik pláza mozijának szintjén. Ahogy közeledtek, megcsapta orrát a gyűlölt szag: a pattogatott kukorica - ő tüntetően így hívta, utálta az "amerikás" megnevezését.
Bár ezt a mozi komplexumot még épp szerette - hiszen csak kilenc teremből állt, abból is több mint a fele picinyke, néhány soros helyiség - még "valamennyire emberléptékűnek tartotta, de a hozzá kapcsolódó "kultúrát" nehezen viselte, hát morgott is egy keveset sorban állás közben. A falon villódzó előzetesektől elfordította tekintetét, és a "régi jó kis rajzolt papír plakátok" iránt nosztalgiázott. Ilyenkor mindig elmondta, hogy egy rokonától, aki jegyszedőként dolgozott egy "filmszínházban" - nagyon szerette ezt a kifejezést -, kapott egyszer gyerekkorában három leszedett plakátot, amit otthon kitett, és büszkén mutogatta társainak. Közben mérgelődött még egy keveset a különböző ételért-italért sorbán álló embereken, mert lassan jutottak csak el a jegyvételig. Azt remélte, hogy mindenki a nagy bemutatóra jött, és csak ők lesznek a vetítésre kijelölt kisteremben. "Erre amúgy is inkább jól szituált kultúremberek jönnek, akik nem zabálnak filmnézés közben" - így okoskodott magában, és ebben reményt és vigasztalást lelt.
Mikor a kitárt teremajtón beléptek, egészen megnyugodott: csak ők voltak, ketten. Némi felsőbbrendűséggel nézett vissza a nagyobb termék irányába, ahová a "zabáló tömeg" tartott. A kisebbfajta vásznon még ajánlók és reklámok sem mentek, csendesen várhatták a vetítés kezdetét, izmai elernyedtek, "lelkének páncélajtajai megnyíltak". Boldogan fogdosta az italtartóba tett, otthonról hozott műanyag üveget, benne felesége által készített finom teával. Ez egyébként engedményt jelentett részéről, hiszen egyáltalán nem értette, "hogy nem lehet kibírni egy filmet ivás nélkül". Ilyenkor mindig felidézte, hogy gyermekkorában erről szó sem lehetett, legfeljebb rágó volt a szájukban, amit a rosszabbfélék az előadás után a felhajtható faszékek aljára ragasztottak.
Ahogy szokásos nosztalgikus bekezdéseit "írta ki magából" jól hallhatóan, a visszhangzó teremben, belépett az első két nézőtárs, kezükben hatalmas adag "popcornnal", üdítővel. Ekkor összerezzent ugyan, ám mikor látta, hogy az utolsó sorba szólt a jegyük, azzal nyugtatta magát, hogy mögötte lesznek, nem látja, és amúgy is van köztük egy sor legalább.
Azonban hamar szétpukkantak reményei: sorra jöttek egymás után a nézők, bőséggel felpakolva a büfé által kínált "szagot és hangot" adó termékekkel. A kegyelemdöfést a közvetlenül felesége mellé telepedő fiatal nő adta meg, aki levette cipőjét, majd felhúzta lábait a székre, és iszonyú hangosan ropogtatni kezdte a hatalmas papírtasakból a "popcornt". Hiába kezdődött el a várva várt, amúgy jól induló, vicces francia film, ő szinte csak az evés hangjait hallotta. Morogni kezdett megint, most már felhangosan: "olyan, mintha egy istállóban lennék, vagy tengerimalacok ketrecében". A feltett lábú nő hol evett, hol ivott, bizonyos ciklusokban váltogatva, és közben egyesével jó hangosan cuppogva lenyalta ujjait. Ezen felül pedig folyton felnyerített, nem mindig a filmbeli poénoknál, ráadásul mindent kommentált is.
Ő sem járt jobban, pedig eleinte remélte, hogy a mellé telepedő viszonylag jól szituált középkorú hölgy csak finoman eszegetett. Azzal viszont nem számolt, hogy egyesével veszi ki a kukoricát, így tovább tart. Néha eleresztett egy-egy méltatlankodó megjegyzést, de úgy érezte, még ura önmagának.
A végső csapást az jelentette, amikor az általánosan elfogyóban lévő popcornos papírzacskókban szinte minden kéz heves kutatásba kezdett az utolsó néhány szem után. A zörgő, kopogó matatások közepette egyszerre egy éles hang bődült bele a vásznon mozgó színészek beszélgetésébe: "Hagyjátok már abba a zabálást, ti bunkó barmok!" Maga is meglepődött saját hangján, már rég nem hallotta magát ordibálni. Felesége ijedten nézett rá, miközben hirtelen megszűnt a matatás, a rágcsálás. A feltett lábú nő, felé bámult, és mintha azt mondta volna fejét csóválva, hogy "hülye vadállat", de úgy lüktett a fejében valami, hogy nem volt biztos benne. A vetítés nem állt le, és sajnos a zörgés, a matatás, a szürcsölés és a rágcsálás sem, szép lassan újra felerősödött, újra teret foglalt a "mozihangulat".
Eddig bírta. Felállt, és artikulálatlan üvöltözés kíséretében a döbbent közönségtől sorban elvette a kiürülőben lévő papírtasakokat, poharakat, és tartalmukat kiöntötte és lehetőség szerint a fejükre borítva...
A feltett lábú nő rohant ki segítségért csapzott hajjal, de mire odaért bárki is, a nézők elmenekültek, csak a film forgott tovább...