Örömének

Néhány szó az öröm es az ének kapcsolatáról. Ahhoz, hogy értsük, mi történt 30 évvel ezelőtt az Ildikó téri templom fiataljai között, az örömről kell beszélnünk. Öröm volt péntekenként együtt közösségben lenni, vagy vasárnap Istentisztelet után még beszélgetni. Örömet adtak kirándulások, nyári táborok, őszi- vagy tavaszi hétvégéink együtt. Tahi, Mátraháza igy lettek számunkra fogalmakká. Örömet jelentett együtt imádkozni, egymással beszélgetni. Örömet adott, ahogy egyikünkben-másikunkban láttuk a formálódó és megélt hit jeleit, ahogy hallgattuk egymás meglátásait, együtt olvasva a Szentírást. Folytathatnám... Minden örömünk gyökere az Örömhírben (vagyis az Evangéliumban) volt! Ez kötött össze minket.

Sok meghatározó pillanatot őrzök, melyekben ennek az izeit kóstolhattuk meg.

Emlékszem, ahogyan minden vasárnap, zenekari próbáink kezdeteként, körbe ültünk a templom hátuljában, és mindig valaki hozott egy bibliai részt, amiről aztán kicsit beszélgettünk, majd közösen imádkoztunk. Milyen más volt ezek után próbálni és milyen öröm ebből merítve énekelni!

Egy alkalommal megtörtént, hogy a főpróba előtt két fiatal csatlakozott hozzánk az ifiből, és ők hozták nekünk az Igét. Az első thesszalonika levélből az a rész volt, melyben Pál azt írja, hogy a címzettek lelki buzgósága másokat is magával ragadott. Ezt két olyan srác olvasta fel nekünk, akik akkor "kemény fiúknak" számítottak. Máig őrzöm ennek erejét! Milyen öröm volt ezután kiállni énekelni!

Egyszer a nagykőrösi református gimiseknek egy lelki napján, hatalmas teli színházteremben énekeltünk. Nagyon izgultunk. A koncert közepétől elképesztő nagy öröm volt, ahogy velünk énekelték az énekeket. (Amikor pár évvel ezelőtt a Vigyázó Sándor Művelődési Házban egy koncertet adtam néhány kiváló zenész segítségével, és az egész teli színházteremmel együtt énekeltük a Tűz című dalt, a sötétben a telefonok fényei táncoltak, ugyanazt az örömöt élhettem át!)

A napokban nézegettem az első Szeléné dalokat, forgatva egymás után a kis fakult géppel írott, kézzel beakkordozott papírokat, meglepetten fedeztem fel, mennyire egyszerűek és direktek. Ma már nem ilyen dalokat írok - de lobog belőlük az a régi tűz, hogy azt az örömöt, amit abban átéltem és átéltünk mind, átadhassuk mindenkinek: Isten szeret minket, Szentlelkével hív, hogy felfedezzük és átéljük Jézus megváltott minket bűneinkből! Az Éhezel című dalunk ennek egyik példája:

"Éhezel, valami hiányzik. / Nem tudod, hogy most ki áll itt. / Egyedül vagy hamis kincsekkel. / Pedig az ajtód előtt áll, Aki szeret./ Az ajtód előtt áll, / Bejönne már. / Elküldte Isten/ Szeretett Fiát! (...) Ő vár rád kitárt karral ajtód előtt."

Nekünk örömet jelentett ennek megértése, Jézus Krisztus beengedése az életünkbe. Ebből fakadt az egész "zenekarosdi": ebből lettek dalok mint hívogató bizonyságtételek; éneklés mint közös élmény; zenés Istentiszteletek mint közös szolgálat... Így fakadt fel az Örömének!

Áldjuk az Urat, mert örökkévaló kegyelme! / Szóljon örömének / Csak az Ő nevének / Legyen dicséret!"