Kilökte

Tömött villamos várta, de kissé távolabb még megpillantott egy üres helyet. Célba vette, de már tudta, így a dupla hetesben járva, kevés esélye van. Már majdnem elérte, amikor egy dallamos, hangos, primitív hang ütötte meg fülét (tényleg ütésnek érezte), majd egy kis lökés párosult hozzá: "A lábam... Ide én ülök. Nekem sarkantyúm van a sarkamon, nekem le kell ülnöm!" Mellette a tekintélyt parancsoló izmos férfi adott még több súlyt a súlyos fiatal nő szavainak. Majd a beérkezettek nyugalmával szotyizni kezdtek...

Az ajtó melletti kis üres helyre bepréselte megsoványodott testét, azt remélte, ez majd kitámasztja. Kissé megnyugodott.A következő megállónál három fiatal egyetemista korú fiú szállt fel. Még beljebb préselték amúgy is összecsomagolt testét. Az egyik szemüveges magyarázni kezdett a másik kettőnek:

- Vettem a Nagyinak egy könyvet, amiben kérdések vannak...

- Miről? - vágott közbe a másik, sötített kerek szemüveges, aki gyér szakállal spékelte meg imázsát.

- Hát arról, hogy mi volt a kedvenc tantárgya, meg hova járt suliba, meg ilyenek...

- Akkor az valami riportkönyv? - szólt közbe a harmadik, kopasz, tetkós srác.

- Ja, ja, valami olyan. De a Nagyim nem töltötte ki...

- Miért, már nem érti? - maradt vonalban a kopasz.

- Dehogynem, tök friss agyilag, csak már nincs türelme kitölteni.

- Akkor azért mégiscsak leépült, mi? - a gyérszakállú is gyanakodni kezdett.

- Nem, nem, hegyen lakik, onnan naponta lemegy, templom, piac, minden, aztán vissza. Teljesen jól van. Mondta, hogy kérdezzem, ő válaszol szívesen, de már nem ír semmit...

- Akkor jól kicsesztél magaddal, te, megcsináltad magadnak a programot - röhögött fel a kopasz.- Akkor ezt nem neki vetted, hanem magadnak...

- Miért? Az unokáim tudni fogják, ki volt a nagyim. Én megcsinálom vele a riportot.

- Unokád? Előre siettél, bakker. Neked lesz olyan is?

- Asszed, érdekelni fogja őket - kapcsolódott hozzá a gyér szakállas.

Öreg teste remegni kezdett, mindezeket végighallgatva. Már régóta kerülte a tömött négyeshatost, de most még két megállót maradnia kellett. Ahogy a Blaha mellett elhaladt a villamos, eszébe jutott a színház és az óra, ami alatt annyit várakozott rá, igen, éppen rá, akivel most találkozni készül. "A nagymama korú bombanő" - nevetett keserűen magában. Tizenöt vagy húsz éve nem látta? Vagy annál is régebben találkoztak? Elsodorta őket egymástól az élet... Ahogy rá gondolt, bizsergést érzett az egész testén. Már nagyon régen élt át hasonlót..."Vajon róla is így beszélnek az unokái?" - kérdezte magában, kénytelen-kelletlen tovább hallgatva a három fiú beszélgetését. Most a kopaszon volt a sor:

- Az én nagymuterom már teljesen gáz. Csak fekszik a kórházban, amióta bevitték, és állítólag már nem ismer fel senkit. Anyám mutatott róla képet, először fel sem ismertem...

- Miért? Te nem látogatod meg a kórházban? - szólt közbe a szemüveges, aki nagymamájának a kérdezős könyvet vette ajándékba.

- Hülye vagy? Sok haldokló közé a húgyszagba? Ki nem bírnám! Anyám is tök kivan!

- Ja, én nemrég voltam egy haverommal a faterjárnál kórházban - kontrázott a gyérszakàllas -, hát az tényleg nagyon gusztustalan volt! Még jó, hogy a kórterembe nem kellett bemennem. A folyosón szinte zombik mászkáltak, öcsém!

- Úgyse sok van már a nagymuteromnak, meg már úgyse tudja ki vagyok. Amúgy is egy vén szipirtyó volt mindig is. 

- Az én nagymamám mindig is jó fej volt velem. Szerettem, ahogy meséli a családi sztorikat. Meg tök jól főz.

- De azt a rohadt könyvet csak nem töltötte ki. Hidd el, elindult ő is a lejtőn...

Ekkor nyíltak a villamos ajtói, megfeszítette öreg testét, és egy artikulálatlan ordítással nekirontott a kopasznak és a gyérszakállúnak, és kilökte őket a villamos ajtón, de nem érte be ennyivel: a járdán is taszított rajtuk egyet és jól belerúgott a kopaszba. A két fiú nagyon meglepődött, egy pillanatra megdermedtek. A kopasz ocsúdott fel előbb:

- A jó k... anyádat, te vén f...! Mi a p... volt ez?Ekkor már elindult át a zebrán, nem törődött már velük. Az elinduló villamost becsukódott üveg ajtaján át, tágra nyílt szemekkel nézett ki a szemüveges fiú, hol őutána, hol pedig a villamosról lemaradt két társa után...

A találka helyére egyszerre értek oda. Mélyen meghajolva kezet csókolt megöregedett hajdani szerelmének. Hosszan nézte foltos, erezetes és ráncos kezét az idős hölgynek, mély tisztelettel és valahogy egészen megkönnyebbülve.