Beterítette

Túl sokakat ért el a betegség. Túl sokakat ahhoz, hogy ne szorongjon. Nem tudta tovább védeni magát. Kívülálló már rég nem lehetett, hiszen ők mind bevonták a maguk történetébe: orvosnevek, diagnózisok, gyógyszerek, kúrák labirintusai, közben remény, csalódás, aztán újra remény és az akarat utolsó megfeszülése az elengedés előtt.
Aztán temetések... Feketék, hidegek. Könnyek, érzéstelenítő fecsegés, keserű hogyvagyok, a rég látott ismerősök megdöbbentő ráncai, gyomorszaggató csend, néhány sóhaj, kérdések, amiket mindenki csak félig mond ki, üres frázisok. Pár agyonjátszott torokszorító dal, aztán por vagy sár, fölöttük pedig a bánat, a lelkiismeret furdalás és az emlékezet koszorúi... Mint egy régen megírt színdarab, újra meg újra megrendezve, mégis ugyanaz a vége...
Így zörgött vele hazafelé a villamos, és öregedő kézfejét nézegette, beletörődéssel tanulmányozta a foltokat, kidagadó erezetét, átlátszó papírrá száradt bőrét. Elfáradt. Fájt most az a belső csend és az egyre üresebb világ. A villamost most is ellepték az emberek, az utcákon is mindenki sietett valahova, akárhol haladt el a kígyózó hosszú szerelvény. Hirdetőtáblák villództak, új házak épültek, újabb, modern tervezésű autók lepték el az utakat. Mindenhol lüktető élet - benne pedig az a síri folytogató némaság húzta lelkét lejjebb és lejjebb... "Ha rám kerül a sor - gondolta józanul, minden indulat nélkül -, akkor mindez ugyanígy lüktet, árad és megy tovább, és az én temetésem után is pont így megy haza mindenki, és szépen folytatják tovább, ahol abbahagyták..., nélkülem. Aztán elfelejtenek, néha hiányzom talán, végül eszükbe sem jutok, megvannak nélkülem." Ekkor, ahogy ez a gondolat áttört a fülsüketítő hallgatáson, mint aki meg akar kapaszkodni, halottaira gondolt, egyikre-másikra... Ezzel kezdődött minden.
Innentől kezdve eszelősen, de tervszerűen neki kezdett a leltározásnak. Először vett egy füzetet, és elkezdte írni a neveket, ahogy eszébe jutottak, és igen elcsodálkozott: "Mennyi halottam van már...!" Esténként elidőzött aznapi gyűjtése fölött, és hol egyikre, hol másikra gondolt.
Később már tudatos "vetítésbe kezdett", felidézte a nevekhez kapcsolódó emlékeket. Lassanként kis magán mozija révén ellepték az érzések, amik mindezek felidéztek benne. Meglepte, hogy mi mindent hoztak felszínre benne. Egy levéltári kutató, egy mélylélektani terápiát folytató orvos, egy nyomozó, egy ügyész és egy ügyvéd, sőt, egy regényíró különleges keveréke mozdult benne. Néha elmosolyodott, időnként felnevetett, de többször sírt, néha ordítva, öklendezve is.
Amikor úgy látta, szinte minden halottját összesírta, akkor vett egy regiszteres füzetet, és abba rendezte el őket ábécé szerint. Ezt azonban kevésnek találta, vett egy nagyobbat, átmásolta abba halottai nevét, és mindegyikhez írt egy-egy mondatot, amit egyébként sokáig keresett magában.
Közben hónapok teltek el, és ő elképesztő energiával dolgozott. Szomszédja teljesen bolondnak nézte, de azért időnként átment hozzá, figyeltek egymásra évek óta. Egy-két lazább rokoni vagy baráti kapcsolata maradt, akiknek kipirult arccal, lelkesen próbálta elmagyarázni, mit is csinál. Egy valaki értette, biztatta, így mindinkább csak vele maradt meg az élénkebb kapcsolódás, a többiek lassan elkoptak, nem tudtak mit kezdeni furcsa tevékenységével.
Egy év is eltelt, amikor próbálta halottjainak hajdani fényképeit összegyűjteni, megszerezni. Akit megtalált, boldogan pipálta ki regiszteres füzetében. A képeket egyesével ragasztgatta föl az ágya felett, a plafonra. Két lámpát szeretett fel, melyek felfelé világítva, finoman megvilágítják őket. Amikor este ágybafeküdt, megvilágította a plafont, kezeit osszekulcsolva tarkója alá tette, és így nézegette a már jóval több mint száz képet, amíg el nem álmosodott. Reggelenként pedig újra kezdte a gyűjtést, ha eszébe jutott új név, azt is felírta egy-egy mondattal kísérve. Eddigi gazdag élete feltárult előtte, arcokkal telt meg, mögöttük kapcsolódások, történetek, szavajárásuk... De a hangját már csak néhányuknak tudta felidézni...
Három év telt el így, mire megérezte, ereje vészesen fogy. Aztán egy nyári éjjelen megkezdődött a csillaghullás: előbb egy-két kép szállingózott le rá az ágya feletti mennyezetről, aztán a többi is...
A szomszéd találta meg, a sok kép egészen beterítette - betakarták kihűlt testét.