A folytatás
Tizennégy című novella ciklus /1.
(1914. június 30.)
Ezen napon Fiumében 29 fokot mértek, Tátrafüreden csupán 7 fokot. A kettő között változékony időjárás jutott az országnak. A merénylet óta még csak most kelt fel másodszor a nap, de mi minden megváltozott ezalatt... Blaustein Miksa sorsa is. Hosszúra nyúlt özvegység után szánta rá magát, hogy újra a házas élet felé fordítsa életének folyását.
Pedig nem készült rá, nem kereste az ismeretséget, leginkább munkájára összpontosított, ebben talált örömre, megnyugvásra. Néha eszébe jutott esténként, vajon kire hagyja majd mindazt, amit szorgos munkával összegyűjtött - de nyolc év előtt hirtelen támadt özvegységébe egészen belemerevedett.
Tavasz elején Nyitrán akadt elintéznivalója, és csak úgy közben, ráakadt a legfiatalabb Ulrich-lányra, akiben valami megérintette. Később tudatosult csak benne, hogy Ulrich úr több éve igyekezett azon, hogy már szinte vénlány sorba került legidősebb lányát valahogy összekösse gazdag üzlettársával, de Miksa nem bizonyult fogékonynak erre a forgatókönyvre. Bözsit azzal vigasztalta hát apja, hogy Blaustein úr bizonyára még gyászolja tragikusan elvesztett ifjú feleségét.
Ám ez a magyarázat nem sokáig tarthatta magát, hiszen ennek a tehetős pesti kereskedőnek mégiscsak megtetszett valaki a házuknál: a kisebbik húga, aki éppen tizennégy tavaszán tért haza egy jónevű leányneveldéből. Blaustein Miksát villámcsapásként érte a szerelem, valamit megérzett Máriában, az első találkozásuk alkalmával.
Hamarjában elbeszélte vonzalmát az apának, mintegy engedélyt kérve az udvarlásra. Ulrich Arnold előbb megörült, majd zavarba jött, végül osztott-szorzott, és nem támasztott akadályt. Bár a kalkulációba beleszámította Bözsi haragját, és persze középső leánya sértődött mozdulatait, de elviselte, mert a mérleg másik oldalán sok minden akadt, leginkább sok pénz, pesti élet, és sok más üzleti lehetőség.
Blaustein Miksa külsejével nem hódíthatott, bár csúnya embernek senki sem gondolta, inkább olyan átlagos kinézetű, kissé jelentéktelen, kopaszodó ember volt, aki lassan a legszebb férfikorhoz közelített. A szemei azonban valahogy jóságot sugároztak: melegség, kedvesség, megértés áradt belőlük. Ezzel együtt rendkívül udvarias, jól öltözött, jómodorú úriember benyomását keltette, aki közben határozott, okos és minden erőszakosságot nélkülöz. Finoman látott hozzá Mária szívének bevételéhez. Maga is meglepődött, milyen könnyen ment. Láthatóan nem zavarta a leányt a nagy korkülönbség, sem az a gondolat, hogy el kell újra hagyni majd az atyai házat, miközben hosszú intézeti távollét után éppen most tért vissza. Nővérei irigysége, látható bosszússáguk, epés megjegyzéseik sem szegték kedvét, sőt mintha élvezte volna, hogy végre ő az első, lekörözte őket. A pesti életről sokat hallott már, titokban "friss irodalmat" olvasott, ami különleges fénnyel vonta be képzeletében a Fővárost. Apja lánya volt: ő is osztott-szorzott, és egy hónap alatt igent mondott, a következő hónap alatt pedig eljutottak az esküvőig.
Gyönyörű szertartást terveztek minden pompával, utána mulatsággal. Utóbbit bosszúságukra megakadályozta a trónörökös pár halálának híre. Csendes mennyegzőt tartottak hát, ami a sértődött és amúgy is rosszmájú Bözsi szerint "rossz jel a jövőre nézve", de Mária csak legyintett. Másik nővére, Rozál igyekezetét pedig egyenesen megmosolyogta, miszerint el kéne halasztani az esküvőt. Ehhez apja is csatlakozott, nem csupán társadalmi megfelelésből - hiszen, ha a hír igaz, mégiscsak lepuffantották a trónörökös párt -, hanem arra hivatkozva, hogy jövendő pesti otthonuk ennyi idő alatt még nem készülhetett el, ráérnek. Ám ő legyintett: "Majd addig hotelben szállunk meg!" Erre Miksa is bólintott egyet, mert örült, hogy menyasszonya ilyen erősen határozott már kettejük felől, úgy érezte, álmodik: nem akarta hát eloltani ezt a kedves lobogást.
A frigy megkötése után a vacsorán félrehúzta Holmannt, és elárulta neki: kissé nyugtalanítja, hogy esküvője idején megint valaki meghal. Ez a másik kereskedő már nyolc évvel ezelőtt is közeli cimbora volt, tudta, Miksa miért haragszik, hogy éppen most kellett azt a merényletet elkövetni. "A halál és a mennyegző nem férnek össze a naptárban." Blaustein Miksa pedig évente kellett emlékezzék arra, hogy bizony esetében mégiscsak összefonódtak ezek, hiszen első felesége az esküvői vacsorán fulladt meg egy szerencsétlen halszálka következtében... Ezúttal hal semmilyen formában nem került az asztalra.
Rögtön indultak is Budapestre, az úton keveset beszélgettek ugyan, de időnként kedvesen tekintgettek egymás felé, próbálták ízlelgetni, hogy ők ezentúl férj és feleség. Megérkezve a fővárosba, a Merán Szállóban vettek ki szobát, hogy terveik szerint itt várják ki majd pesti otthonuk berendezését.
Alighogy megérkeztek és elhelyezkedtek, Blaustein Miksa hirtelen rosszul lett, és néhány pillanat múlva, minden végszó nélkül egyszerűen meghalt.
"A szíve" - mondta a kiérkező orvos. Majd finoman hozzátette: "Szívszélhűdés, nincs mit tenni." Majd elmagyarázta a teljesen ledermedt fiatalasszonynak, hogy beszállítják a törvényszéki boncoló-intézetbe, és "akkor majd többet fogunk tudni".
Immár özvegy Blaustein Miksáné azon az éjjelen egyedül tűnődött hotelszobájában, miután már mindenki elment. "Ezt élhette át ő is nyolc éve...!" Sok minden kavargott most feldúlt lelkében, sírni viszont képtelen volt. Sajnálta ezt a kedves-rendes embert, kicsit már megszerette, így hát szomorkodott egy keveset. Aztán osztott-szorzott, és még azon az éjjelen tervezni kezdett, hogyan tovább. Leginkább azon bosszankodott, hogy nővérei a hír hallatán milyen megjegyzéseket tesznek majd. Bözsi bizonnyal kihúzza magát, feszes arccal, és elsóhajtja: "Én valahogy megéreztem, meg is jövendőltem..."; és itt képmutató könnyek következnek majd. Rozál praktikus és őszinte típus, ő biztosan kimondja azt, amire mindenki gondol... Mária vállat vont mindezekre, és Blaustein Miksára gondolt: olyanra hagyta csinos vagyonát, akit szeretett, két boldog hónap után végszavazott. "De mi a válasz erre, mi a folytatás?" - révedt maga elé a fiatal özvegy.
Mielőtt elaludt, előbb Ferenc Ferdinánd és Zsófia utolsó napjára, perceikre gondolt, majd melegszívű férjének utolsó bágyadt tekintetére... "Még nincs megírva, hogy mi jön ezután, de majd holnap reggel kézhez kapom" - és Mária megnyugodva, reménnyel teli tekintett a holnapra.