13. Változás (1974.)

1.

Gyűlölte a változást. Undorral tekintett a zöld fű borította domboldalra. Az új híd sem tetszett neki - éveken át a régit vágyta régi pompájában látni újra. Az út mellett csonkolt fatörzs látványa pedig elhaló lüktetéssel foglalt teret gyász gyötörte lelkében.

Nagyapja rengeteget mesélt neki Balla Károly kisvendéglőjéről, a Hadnagy utcáról. Az öreg már rég halott teste valahogy most omlott csak össze, most morzsolódott porrá. Legalább is így élte meg. "Nekem nincs hova menekülnöm, pedig most értem csak nagyapa furcsa lázadását..."

Egyedül sétált..., a nagy út nyögte nehéz lépteit. "Most vagyok annyi idős, mint Elemér papa, amikor összeesett a kisvendéglő asztalánál. Milyen fáradt lehetett...!"

Gyerekként, nem értette, amikor nagyapja úgy kilencszáz-harmincnyolc körül fulladó zokogásba kezdett, magára borítva az újságot, ezt ismételgetve: "A Tabánnak vége"...

Amikor aztán negyvenötben szétlőtték a várost, és látta az öreg a képeket, már nagyon öregen, kiment a kis kertjébe egy pohár borral, leült a padra, ahonnan belátta a környéket, ivott egy kortyot, és elaludt.

Ott talált rá Gizella mama, aki minden jajveszékelés helyett egyszerűen melléült, és így együtt várták meg a naplementét. Egy héttel később nagypapa után ment... Igen, kétféle nő van: mint Gizella nagymama, aki szavak nélkül is értette férje rezdüléseit, akivel eggyé lehetett válni, mert hagyta, hogy aztán ihlethessen, tüzet és bátorságot leheljen a férfi lelkébe; és a másik fajta, aki csak elvesz, használ, elvár, független marad, üresen hagyva a férfilelket. Ferencnek ennyi év alatt csak az utóbbi fajtából jutott...

A piros padon, a Gellérthegy oldalában, Ferenc mellett nem ült senki. Egyedül nézte a várost. Nagyszüleire gondolt... Most kiterülve ott feküdt a halott-zöld Tabán lábai alatt. A Szent Demeter Templom, a Kereszt tér, a kanyargós utcák elsüllyedtek. Örökre.

2.

Nagyapja és apja vidéki nyugalma taszította a legifjabb Szederkényit. Már a neve is lázadás volt anyja részéről, és nem az Elemér nevet kapta, mint a család előtte született férfi tagjai. Anyja nyugtalan lázadó vére tovább folyt benne...

Fiatalon feljött Budapestre, és felszippantotta őt a nyüzsgő nagyváros. A fővárosban feloldódott, maga mögött hagyva apja és nagyatyja pökhendinek és feleslegesnek tűnő kívülállását.

Élt. Nagyon. Nagyapja kapcsolatteremtő képességét örökölte. "A kapcsolatok a fontosak, és nekem mindenhol megvannak a kapcsolataim." - mondogatta barátainak büszkén, a tőle megszokott arroganciával és magabiztossággal.

Sikerek párnázták körbe ziháló, állandóan siető, tevékeny, hangos életét. Sok alkut kötött. Mindet megmagyarázta. Jól élt, és jóval többet tehetett és vehetett meg kortársainál.

Csak három dolgot nem - ami nagyapjának hatalmában állt: nem menekülhetett egy tabáni kisvendéglőbe, nem volt olyan társa, mint Gizella mama, és nem volt bátorsága mindent hátrahagyva elmenekülni, amíg nem késő.

Hirtelen megöregedett. Elfáradt. A város nem olyan volt, mint régen. Kedvenc házai - melyek évtizedek óta ugyanott álltak, és mindet egyenként számon tartotta, minden részleteikkel együtt - még kínáltak kisebb kapaszkodókat, valami biztosat; de az újabb és újabb épületek, rombolások, "városkép-rendezések" idegessé tették. Azok mind-mind kérlelhetetlen figyelmeztetésekként kiáltoztak elhasznált lelkében: "már nincs minden úgy, ahogy te ismerted, amiben te kényelmesen éldegéltél!"

Minden változóban van, ő, Szederkényi Ferenc pedig már nem változik velük, már nem tud változni.

Lassan, valahol egész mélyen, most kezdte érteni nagyapja zokogását. Most, felnőttként, visszaszaladva, csapzottan, gondolatban végigsimította Elemér papa ritkás, szürke haját, vigasztalva, sőt vele sírva, gyászolva, bebújva az újság betűi közé, a halott Tabán képei alá odabújva...

3.

Lenni vagy visszamenni? Menekülni, megúszni vagy folytatni és belehalni? Élesen belehasított: most van az utolsó perc, hogy dönthet. "Kellene most egy asztal, egy okos, szelíd, értő feleség..." Mérhetetlen egyedül volt. Eszébe jutottak gyerekei - már több éve nem látta őket... Nincs hova visszamenni. Aztán egy különös mondat kereste őt a homályból: az egész világot megnyeri, lelkében pedig kárt vall. Pontosabban ő kereste ezt a mondatot, és azt akitől hallotta egyszer, valahol...; minden homályossá vált.

Mint aki temetőben jár éjjel, keresve egy feliratot, lázasan bolyongva a múltban, rettegve árnyaktól, dideregve élet és halál küszöbén - úgy járt most a zöld füvön össze-vissza, fényes nappal.

Nagyatyja hangját várta, vagy bárkiét..., egy pópa feloldozását az elsüllyedt Szent Demeter Templomból..., vagy csak egy tál meleg ételt, egy pincért... Erőt koldult, hogy fellázadhasson önmaga ellen...

4.

Az útmenti kivágott fa törzse kúszott be újra végsőkig megfeszülő idegei közé. Belehasított a felismerés fájdalmával most: elvesztette a kapcsolatot családjával, apjával, nagyapjával... Újat kezdett - de levágva a törzsről... "Magyar átok" - suttogta. Kissé elnevette magát, aztán újra elkomorult barázdált, hideg arca: "Már nem kérdezhetem őket." A nagy Tabán hallgatott.

Órák telhettek el. Leginkább csak feküdt a fűben, szinte félholtan...

Egyszerre egy érdes hang húzta vissza az életbe: "No, sokat ittunk? Ittogátunk, oszt nem tudunk lábra áni?" Alig bírta kinyitni a szemét. Egy rendőr állt fölötte, szigorú arccal, sárga bajusszal. "Na, nem hallja, ember?" - kiáltott rá türelmetlenül. "Egy vendéglőt... Csak egy vendéglőt keresek... Tabánit... Olyan tabáni kisvendéglőt..."

A rendőr meghökkenve bámult rá. "Há' ott van ni, ott, szembe, az jó régi ház... De drága, előkelő hely ám..." - végigmérte Ferencet, majd megvonta vállát - "Ahogy nízem, meg tudja füzetni, ilyen lump, úrinépeknek való, menjen, na!" Csodálkozása megvetéssé változott, nem is igazoltatta, hanem otthagyta.

Szederkényi Ferenc aznap este vadat evett az Aranyszarvasban. Több évszázad költészete; régi lakomák, ételek illata; rác, német, horvát és magyar szavak emléke vették körbe őt. Evett, ivott és látott.

Szembe vele Szederkényi Elemér és felesége Gizella mama falatoztak nyugalmat árasztva... Legalább is, ő, Szederkényi Ferenc látta őket.

A Tabán-temető felett megbékélve ragyogtak a csillagok.