Dalszövegek 1.
Nem bírnám másképp
Ami van - A hegyek az égre simulva - Meddig? - Szabadon dalolok - PíSZí - Hajnalodik -
A romok fölé - Nem bírnám másképp - A szüret - Meséld el
Ami van
Szobrokba dermedt a múlt,
A holnapután rég elavult.
A beton átüt az üvegen.
Minden terv dísztelen -
De ami van, még a tied.
A rosszat jónak mondják,
A jót pedig kigúnyolják,
A régi versek, regények
Hőseit mások váltották fel -
De ami van, még a tied.
Templom tornyok helyett
Irodaházak nyúlnak az égbe.
Tagadnak majd számonkérnek,
Részvétlen a nép a Szent ünnepen -
De ami van, még a mienk.
Ősz hajak a parkban,
Ünnepelnek megrendült arccal.
Emlékeznek város nevekre
Elsüllyedt szép történetekre -
Tudják, ami nincs, az is van.
Szeretni, vigyázni arra, ami még van,
Szeretni, vigyázni csendes bizalommal.
Remélni, szeretni akkor is,
Ha minden darabokban.
Mert Te akkor is csak adsz,
Még mindig szétosztod magad,
Így mindig marad.
Te akkor is csak adsz,
Még mindig szétosztod magad,
Te mindig az maradsz,
Aki Vagy.
A hegyek az égre simulva
A hegyek az égre simulva szilárdan állnak.
Minden reggel a köd fölé felkúszik a Nap.
Uram, Te legyőzted a sötétséget, közeleg az a nap,
Amikor Nálad ébredek fel, és nem lesz több éjszaka.
Vágyom én is szilárdan állni és tündökölni ma!
Vágyom én is győzni, életté válni, ha jön még egy nap!
Meddig?
A romba dőlt
Falak között,
Sétáló emberek,
Porba fojtva kezdenek
Új életet.
De meddig hiheted,
Hogy itt még lehet...?
Gombafelhő
A képernyőn,
Figyelve a híreket,
Mégis emberek
Belekezdenek.
De meddig hiheted,
Hogy itt még lehet...?
Vádolnak a képek, a filmek,
Rajtuk van mindent,
Amit tettél,
Amit építettél,
De leginkább a rombolás,
Az rettenetes romlás...
Vádolnak a képek, a filmek,
Rajtuk van mindent,
Mégsem érted,
Meg sem érzed,
Hiába peregnek a képek...
Közel van mindennek a vége...
Agyba lőtt
Ingerek között,
Robot emberek,
Virtuális új életet
Kezdenek.
De meddig hiheted,
Hogy itt még lehet...?
Hirtelen jött
Járványok között,
Géppel lélegezve,
Félve terveznek
Régi életet.
De meddig hiheted,
Hogy itt még lehet...?
Vádolnak a képek, a filmek,
Rajtuk van mindent,
Amit tettél,
Amit építettél,
De leginkább a rombolás,
Az rettenetes romlás...
Vádolnak a képek, a filmek,
Rajtuk van mindent,
Mégsem érted,
Meg sem érzed,
Hiába peregnek a képek...
Közel van mindennek a vége...
A Nap égető,
Szürke a levegő,
Eltakart emberek
Az űrben terveznek
Új életet.
De meddig hiheted,
Hogy bárhol még lehet...?
Szabadon dalolok
Átfestve a Hold
Már nem úgy ragyog.
Átírva a verssor,
Már hamisan szól.
Átrajzolt arcok,
Már hazug maszkok.
Alakítani kéne, tudom
Néhány mondaton.
De nem fogok!
A szivárványt az égről
Földre cibálták.
A filmben a szereplőt
Átrajzolták.
Átfestett feliratok,
Betiltott mondatok.
Alakítani kéne, tudom
A régi dallamon.
De nem fogok!
Szabadon dalolok,
Marad a Hold,
Marad a verssor,
Ahogy volt.
Ismerős arcomon,
Még a régi mosoly.
Szabadon dalolok,
Arról, ahogy régen
Normális volt.
Szabadon dalolok,
Akkor is, ha letiltod!
PíSZí
A korszellem az nagyon hat,
Néha hét és nagyon klassz.
Megtanulom az új szavakat,
Törlöm a tiltottakat.
Ígérem píszí leszek,
Hétfőn, kedden,
Ahogyan a többiek.
Csak a maradék napokon
Hadd mondjam el
A véleményemet.
Az új jelmondatok nagyon szépek,
És magasan száll az ének.
Nem úgy van már, ahogy régen,
A múltat eltöröltük végleg!
Ígérem píszí leszek,
Hétfőn, kedden,
És szerdán is így teszek.
Csak a maradék napokon
Hadd mondjam el
A véleményemet.
Az öncenzúra nagy dolog,
Kommenteket spórolok.
A nyakamat meg majd jól behúzom,
Így sok bajt megúszok.
Ígérem píszí leszek,
Hétfőn, kedden, szerdán,
Csütörtökön, pénteken,
Csak még a hétvégeken
Hadd mondjam el
A véleményemet.
De Vasárnap nem tudok hazudni.
Életre kelnek a Könyv sorai.
És bennem is még van valami,
Amit nem tudok elnyomni:
És az
Más utat mutat,
Más sínen halad,
Mást mond, másra hív.
Máshova húzza,
A határvonalakat,
Mást mond, másra hív,
És az nem píszí.
Ígérem píszí leszek,
Sőt nem is beszélek,
Hibernálom a véleményemet.
Csak attól félek
Hogy Vasárnap reggel,
Mégis felébredek.
Hajnalodik
Behunyt szemmel állok,
Bennem lüktet a város.
Vibráló moziplakátok.
Az ágyakban álmok.
Neonreklámok,
A sarkon lányok,
Zajos lokálok,
Mindent látok.
Negyven nap
És elpusztul a város.
Emlékezek és látok.
A szobrok közt fázok.
A téren még srácok.
Még lélegzik a város.
Lövés nyomok,
Kopott falakon,
Új feliratok,
A régi boltokon.
Negyven nap
És elpusztul a város.
Ez a város túlélt már sok változást.
Csillogott és táncot járt, gyászolt és fájt.
Fényesen és kényelmesen
Elnyúlik és épül,
De egy hír jár körbe a tereken,
Hogy nem ússza meg végül.
A jövő
A ködből
Jeleket rajzol
Átrajzolt utakon.
A jövő
A ködből
Jeleket rajzol
Átrajzolt utakon.
A romok fölé
Szétdúlt földek,
Halál völgyek,
Városok,
Amiket rommá lőttek.
Sose lesz vége?
Fegyverek jönnek...
Feldúlt életek,
Iszonyú terhek,
Asztalon
Félbemaradt tervek.
Sose lesz vége?
Ostor a kézben...
Kettétört sorsok,
Halk jajdulások,
Lángok,
Állati kiáltások.
Sose lesz vége?
Vad röhögések...
Véres arcokon,
Fekete ráncokon,
Alácsordul
A fájdalom.
Ugyanaz mindig,
Századok óta,
Amit ültet a kéz,
A láb eltapossa.
Mindent elpusztít
A vad erőszak.
Ugyanaz mindig,
Ezredek óta,
Amit épít a kéz,
A sereg lerombolja.
Mindent elpusztít
Az a vad erőszak.
A romok fölé
Meddig épülhet még?
A romok fölé
Valami szép?
Nem bírnám másképp
Én nem bírnám másképp,
És nem értem, más hogy bírja:
Nélküled átélni a napokat,
Az újra növő gazokat,
A követ, mit görgetni kell,
A falakat, amik összenyomnak,
A lábakat, mik elgáncsolnak,
S cipelni annyi mindent és önmagam.
Én nem bírnám másképp,
És nem értem, más hogy bírja!
Veled élem már a napokat.
Te hordozol engem.
Te hordozol engem, Istenem!
A szüret
A fekete rögök magukat adják,
Békés mosoly a Gazda arcán,
Szél fújta levelek táncukat járják,
Ősi hordók a szüretet várják.
A fát nem ölte meg a villám,
Öreg falak még titkukat bírják,
A tágas völgyben színes táblák,
Akik ültettek, a szüretet várják.,
A poros utat régóta róják,
Erős kövek a dombokat fogják,
Hálát ad majd a harangzúgás
A megszentelt falak a szüretet várják.
A karókon itt varjak ülnek,
Messze a városban ott feszülnek
A vadak, a békétlenek,
Ők nem tudják, hogy milyen a szüret.
Ők nem várják, de eljön majd a szüret.
Majd, ha eljön a nap,
A kehelybe könny hullhat,
Az eső, a föld, a gazda szíve,
Egy mosolyba olvad,
A fák alatt padokon,
Az elvégzett munka után,
Gyönyörű a táj:
A szüret közeleg már.
Talán közeleg már.
Ki kell várni...
Amíg...
Ki kell várni...
Amíg...
Ki kell várni...
Amíg...
Ki kell várni...
Meséld el
a régi Rákoskeresztúr emlékére
Itt egy ház állt,
Ott egy kocsma,
Ott állt a régi
Templom tornya.
Az út még régen
Keskenyebb volt.
Fából készült
A villanyoszlop.
De csak volt,
Lerombolták.
A fűszer üzlet
Díszes rendben.
Mindent árultak
Fehér köpenyben.
A házak sűrűn
Egymás mellett
Történeteket
Őriztek a csendben.
Lerombolták
És nem sirattuk el.
A műhelyekben
Dolgos kezek,
A cséplő banda
A földeken.
A Malom tónál
Vendéglő állt.
Vasárnap-illat,
Öreg fák alatt.
Nem sirattuk el,
De a képek belénk égnek.
A Katonák
Emléke szobron.
Szép szoknyákban
Templomba tartó lányok.
A kastély lépcsőn
Urak állnak,
Ajándék volt
Az Akadémiának.
Nem sirattuk el,
Hát meséld el!
Meséld el
A régi utcákat, tereket,
Ahogy volt a fényképeken!
Meséld el
A régi történetet,
Amit Apáink kezdtek el!
Meséld el!
Ne engedd el a kezem,
Csakazértis emlékezz velem!
Meséld el!
Ennek a szép lángnak
Még égni kell!
A temetőt
Rég eltűntették
A hó az utcákon
Térdig ér.
Az országzászlót
Körül állják,
Régi arcok
A maiakat hívják!
Térdre, gyászra!
Siratásra!
A beton házak közt
Megállásra!
Az Elágazásnál
A betonból
Egy virág hajt -
És mosolyog a porból.