Meghúzta

Meghúzta, durván.

Pedig egészen átlelkesülten érkezett a kiállításra. Mérhetetlen izgalom járta át, hogy kedves festője képeit láthatja. Senki mást, csak őt, az ő ecsetje nyomát. Ahogy a téli hidegben belépett a fűtött előcsarnokba, ünneplőbe öltözött a lelke. Ezt szaggatta meg előbb a jegyár mint információ; majd a viszonylag hosszú sorban állás a ruhatárnál; és végül a méltatlanul szűk terem, amibe bezsúfolták szeretett piktora alkotásait.

Hát meghúzta, úgy, hogy fájjon. 

Nagyon sok érdeklődőt vonzott a kiállítás, alig fért hozzá a képekhez. Nehezen viselte az udvariatlanságot, azokat az embereket, akik nincsenek tekintettel másokra. Ebből ezen a délutánon több típus is megjelent a kiállításon. Az egyik, aki simán átsétál azok előtt, akik egy festményt éppen tanulmányoznak. Ennek a típusnak az a rossz tulajdonsága is megvan, hogy visszafelé is sétál időnként, ezért hiába halad el egyszer a jámbor szemlélődő előtt, újra és újra visszatér, elkerülhetetlenül. Ezeket viszonylag jól tűrte ma. Ahogyan azokat is, akik ellenkező irányban indultak el, és a festő késői, érett műveitől hömpölyögtek az első alkotásokig, egyfajta akadályt képezve a normális közönség előtt. Ezek tudatlanságán jól mulatott, hogy tudatlanságuk révén mindezt észre sem vették. Így aztán, tagadhatatlanul, némi fensőbbséggel megbocsátott nekik. 

De neki nem..., így minden indulatát nekiengedve meghúzta a haját.

Mert mindig eléállt, a legképtelenebb szögben. Vagy a kisérő szöveget olvasta hosszasan, vagy egy-egy képet nézett végeérhetetlenül, valami fontos részletet mindig kitakarva. Nem segített semmi taktika: előzés, lemaradás, türelmes de jól érzékelhető várakozás, diszkrét köhintés, kissé agresszív toppantás, sőt a félreérthetetlen, ciccegessel kísért, már-már bántó fejcsóválás sem. Valahogy mindig megjelent előtte a hatvanas, szökés-őszes copfos asszony.

Végül meghúzta, igen, jól megragadta a copfját, úgy, hogy hátrabicsaklott, kifordult fején gülü szemei ijedten meredtek rá. 

Mert a copf idegesítette leginkább. Hol szöveget, hol festmény részletet takart ki, de mindent eldöntött a legrosszabb pillanat, mikor a kiállítást plakátján álló kiemelkedő kép előtt arcul csapta ez a copf. Betelt a pohár. Miután megrángatta hátulról az asszonyt, nekinyomta egy festménynek, és torkaszakadtából üvöltötte: "nézze, itt van, jó közelről, nézze csak, ne érdekelje senki, csak a magáé!" Ahogy megszólalt a riasztó, befutottak a biztonsági emberek, a kiállítás látogatóinak ijedt, felháborodott, elítélő tekintetétől kísérve vitték el. 

A zokogó copfos asszonyt többen vigasztalták, őt senki.