Megmondta

Hát megmondta...

W asszony már egy órája beszélt hozzá. Csak önmagáról. Sokat. Levegőt alig vett közben. Mindenről részletesen. Ő pedig türelmesen hallgatta. Jól tűrte az efféle nyomást, fodrászként megszokta, hogy vendégeit hallgassa, könnyen rá tudott hangolódni az egymás után következő különböző emberekre. Feltett egy-két kérdést, és már ömlött is belőlük a szó. Ez a szerep igazán ismerősen hatott, ő kérdez, aztán hallgat, és sokszor figyel is, néha pedig igazán, teljes lényével jelen volt, együttérzéssel, és ha kellett, reagált is. Általában emlékezett a megelőző találkozásokon elhangzottakra, vagy hamar előbukkant emlékezete raktáraiból. Így aztán tudta, mit kell kérdezni egészen személyre szabva. Ma is így hallgatta W asszonyt, miközben a haját mosta. 

Igen, megmondta...

Ez az asszony ugyanis mindig ugyanarról beszélt. Három téma körül forgott az elmúlt tíz évben, amióta ide járt fodrászhoz: az emésztési problémái, a piacon tapasztalható drágaság és a fia. Éppen az utóbbinál tartott. Gyalázta, ahogy csak lehetett. Ki is mondta minden mentegetőzés nélkül, mennyire nem szereti a vele élő fiát. A legkülönfélébb elmarasztaló jelzőkkel igyekezett lefesteni saját gyermekét. Ilyenkor idegesen remegett a tokája, és másodpercenként le és fel huzigálta egyenes szemöldökét.

Megmondta neki...

W asszony, hátra hajtott fejjel most is élvezettel döngölte verbálisan az agyagba fiacskáját, amikor egyszer csak váratlanul kifulladt, elhallgatott és nagyot sóhajtott. Erre az ő keze is megállt egy pillanatra. Az asszony elmosolyodott, és csak ennyit szólt:

- Na de most mesélj te valamit magadról...! 

Egy pillanatra komoly arcot vágott, majd érezte, hogy elönti a vér a fejét, és megmondta neki:

- Maga egy gonosz szipirtyó, érti? Egy..., egy unalmas szófosó, egy undorító vénasszony!

- Micsoda?

- Hát végre...

- De hogy képzeli? 

Erre ő egyik kezével hátrafeszítette W asszony vastag nyakát, a másikban a zuhannyal az arcába locsolta a vizet.

- Mondja, milyen kérdés ez? Micsoda LUSTA KÉRDÉS!

- Na de... - hüppögött W asszony vizes, samponos fejjel, levegőért kapkodva.

- Erre így nem lehet válaszolni! És mi az, hogy "na de most"? Mikor? Ennyi év hallgatás után? Ennyit tud kérdezni?

- Engedjen el! - fulladozott - Én csak... Én... Megőrült?

Ő pedig egyre jobban ordított az üresen kongó fodrászüzlet közepén:

- Nincs egy igazi kérdése hozzám? Hát ennyire nem érdeklem? Meséljek valamit? De mit? És minek? Úgyis eszébe jut valami róla...

- De, de... Segítség!

Hiába rúgkapált, próbált kiszabadulni, a szorítás egyre erősebb lett, miközben ömlött rá a vízsugár.

- Akkor mesélek...

W asszony pedig hallgatta, csendesen, már nem szólt többet...